Budapest anno

RÖVIDEN A KÉPZÉSRŐL

Száz esztendeje, hogy véget ért a háború, amely a történelmi emlékezetbe a Nagy Háború néven vonult be. A centenárium szerte Európában számos konferenciát, tudományos kutatást, emlékező rendezvényeket ösztönzött. Az „Új világ született - Az első világháború és a Párizs környéki békeszerződések tantárgyközi feldolgozásának lehetőségei” című képzésünk is e sorba illeszkedik. Történelmi tárgyú, de nem csak történelemtanároknak szól. A XX. századi világot, s benne Magyarország történelmét is döntően meghatározó események felelevenítése hátteréül szolgál annak a közös pedagógiai gondolkodásnak, miképpen lehetne tantárgyakon átívelő megközelítésben feldolgozni a nagy háború, a trianoni békediktátum és az azt követő sorsfordító évtized eseményeit. Az e korszakról való gondolkodáshoz kapcsolódik Magyarországon a nemzeti összetartozás napja is, mely 2010 óta az iskolai emléknapok közé tartozik. Ez pedagógiai feladatot jelent valamennyi tanító és tanár számára egyaránt. Képzésünkkel e feladat megoldását is segíteni szeretnénk, módszertani javaslatokat nyújtva a téma tanórai keretek közötti és tantárgyakon átnyúló feldolgozásával kapcsolatosan is. Az Új világ született - Az első világháború és a Párizs környéki békeszerződések tantárgyközi feldolgozásának lehetőségei című továbbképzésünk oktatói a korszak kutatásával foglalkozó történészek, illetve gyakorló pedagógusok, akik számos olyan részletre és összefüggésre rávilágítanak, amelyek feldolgozására nem csak a történelem órák és nem feltétlenül csak a tanórai keretek nyújtanak teret.  A képzés tematikájáról és egyéb fontos tudnivalókról itt olvashat bővebben: 

Info Simple bw.svg

 

TÁJÉKOZTATÓ A TOVÁBBKÉPZÉSRŐL

 

A KÉPZÉS KÖLTSÉGEI

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által biztosított forrásoknak köszönhetően a képzés a résztvevők számára ingyenes. Hasonlóképpen nem terheli költség a résztvevőt a képzéshez kapcsolódó étkezés és szállás tekintetében sem. A képzés helyszínei konferencia- és wellness-szállodák az ország több pontján. 

HELYSZÍNEK ÉS IDŐPONTOK

Az alábbiakban a 2018-as évben tervezett első képzéseink időpontjait és helyszíneit tekintheti meg. Megjelöltük a jelentkezési határidőt is, amelynek pontos betartására szeretnénk felhívni a figyelmet, hiszen az indítandó csoportok tervezéséhez ez rendkívül fontos.Köszönjük segítségét!

  Képzési időpont   Választható helyszín 1.   Választható helyszín 2.  Jelentkezési   határidő
  2018. február 2-4.

  Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)

  2018. január 24.
  2018. február 9-11.   Granada Konferencia, Wellness és Sport 
  Hotel
 (6000 Kecskemét, Harmónia utca 12.)
  Hotel Marina Port 
  (8174 Balatonkenese, Kikötő utca 2-4.)
  2018. január 26.
  2018. február 16-18.   Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  Hotel Marina Port 
  (8174 Balatonkenese, Kikötő utca 2-4.)
  2018. február 2.
  2018. február 23-25.   Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  Hotel Marina Port 
  (8174 Balatonkenese, Kikötő utca 2-4.)
  2018. február 9.
  2018. március 2-4.   Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)   Granada Konferencia, Wellness és Sport  
  Hotel
 (6000 Kecskemét, Harmónia utca 12.)
  2018. február 16.
  2018. március 9-11.   Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)   Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  2018. február 23.
  2018. március 23-25.   Granada Konferencia, Wellness és Sport  
  Hotel
 (6000 Kecskemét, Harmónia utca 12.)
  Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  2018. március 9.
  2018. április 6-8.   Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)   Hotel Marina Port 
  (8174 Balatonkenese, Kikötő utca 2-4.)
  2018. március 23.
  2018. április 13-15.   Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)   Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  2018. március 30.
  2018. április 20-22.  Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)   Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  2018. április 6.
  2018. május 4-6.  Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)   Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  2018. április 20.
  2018. május 11-13.  Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)   Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  2018. április 27.
  2018. május 25-27.  Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)   Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  2018. május 11.
  2018. június 1-3.  Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)   Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  2018. május 25.
  2018. június 8-10.  Hotel Aquarell  (2700 Cegléd, Fürdő út 24.)   Balneo Hotel Zsori 
  3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.)
  2018. június 1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Külön szeretnénk felhívni figyelmét arra, hogy a fenti időpontokon kívül lehetőség van a képzés nevelőtestületek számára történő megszervezésére is (amennyiben a létszám eléri a 25 főt). Ha ez a változat felkeltette érdeklődését, és az itt található időpontokon kívül szeretne a testület a képzésen részt venni, kérjük, keresse munkatársainkat, akik készséggel állnak rendelkezésére, hogy akár a következő tanévre is keressenek Önnek megfelelő dátumokat!

Az alábbi linkre kattintva megtekintheti a képzések jelenlegi foglaltságát, így könnyebben tájékozódhat, melyik helyszínre és időpontra hányan jelentkezhetnek még:

Info Simple bw.svg

 

KÉPZÉSEK FOGLALTSÁGA

(Bár a lista mindig az aktuális foglaltságot jelzi, a lemondásoktól függően egy-két fővel eltérhet a megadott értéktől.) 

 

A JELENTKEZÉS MÓDJA

A jelentkezési lapot innen töltheti le: 

Click HandJELENTKEZÉSI LAP

A jelentkezési lapot kérésére e-mailen is eljuttatjuk Önhöz. Mivel a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében dolgozzuk fel, ezért fontos, hogy részvételi szándékáról minél előbb értesüljünk. Ha ennél gyorsabb megoldást szeretne, a lentebb található online jelentkezés linkre kattintva lehetősége van online módon bejelentkezni egy képzésre. Ebben az esetben nincs várakozási idő, hiszen valamennyi szabad hely láthatóvá válik az Ön számára, s így bizonyos lehet a jelentkezés elfogadásáról.

 

onlineclick

 

ONLINE JELENTKEZÉS

 

KAPCSOLAT

Ha a képzésről részletesebb tájékoztatást szeretne, az alábbi elérhetőségeken állunk rendelkezésére:

Telefon: Botos Kitti: 06-1/787-34-40      Reismann Zsuzsa: 06-30/567-33-72   vagy  06-1/270-48-30     Tarcsa Zoltán: 06-30/567-33-68

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Fax: 06-1/787-34-41

Bízva abban, hogy valamelyik képzésen találkozhatunk, tisztelettel üdvözlik a Prekog Alfa Kft. vezetői és munkatársai!

WarI